Minden a fény és az árnyék játéka :)

Rajzolás közben hasznunkra lehet, ha huzamosabb ideig jobb agyféltekés állapotban vagyunk.
A hétköznapokban nem igazán foglalkozunk a témával, ezért szeretnénk adni néhány tippet, ami segít a jobb agyféltekénk aktiválásában, a két félteke harmonizálásában.
Nem csak a rajzolás során lehet jótékony hatással, hanem az élet egyéb területein is, ahol egy kicsit több kreativitásra van szükségünk. 
Maga a rajzolás és annak folyamata is ezt segíti elő, de sok egyéb egyszerű technika is létezik, ami a segítségünkre lehet.

  • Az egyik ilyen eszköz, a zene, rendkívül jó hatással van ránk, ha rajzolás közben a számunkra kedves zenéket hallgatjuk, olyan zenéket, amik segítenek ellazulni és segítik, hogy kiszakadj egy kicsit a hétköznapi tennivalók forgatagából.

  • Nagyon hasznos módszer a mindennapos meditáció is, ha nem vagy jártas a témában, kezd el a légzéssel!
    Léteznek olyan légzéstechnikák, amik egyszerűen elvégezhetők, segítenek ellazulni, kicsit befelé nézni, önmagunkra hangolódni.
    Az egyik ilyen mód, ha elhelyezkedsz kényelmesen, lehunyd a szemed, és az orrodon keresztül 7 másodpercig beszívod a levegőt, 7 másodpercig bent tartod majd a száddal lassan, 7 másodperc alatt kifújod. Közben semmi másra ne figyelj, csak a légzésre! A gerinced legyen egyenes, inkább az ülő pozíciót válaszd, fekvés közben jó esélyeid vannak arra, hogy elaszol 😊
    Ezt a gyakorlatot bármikor alkalmazhatod, amikor szeretnéd egy kicsit lecsendesíteni az elmédet!
    A meditáció erősíti az intuíciót, segíti a lelki fejlődésünket, aktiválja és harmonizálja a jobb agyféltekét és kiváló módszer a stressz oldására is.
    Akár 5-10 perc is csodákra képes.
    Ha szeretnéd valami izgalmasabb módon kipróbálni, akkor keress egy számodra szimpatikus, vezetett meditációt. 
    Érdemes naponta időt szánni rá, nem csak a rajzolásban fog segíteni, hanem a mindennapi életben is.

  • Végezhetünk tükörrajzolást is… 
    Vegyél mindkét kezedbe egy-egy ceruzát, s kezd el rajzolni ugyanazt a formát mindkét kezeddel! Egymás tükörképei legyenek!
    Ez javítja az egész agy hatékonyságát. Érdemes puha ceruzát választani a feladathoz, az könnyebben csúszik a papíron.

Rengeteg egyéb módszer is létezik, itt néhányat soroltam csak fel, olyanokat, amiket mi is kipróbáltunk és érdekesnek találtunk...

Hogy működik-e vagy sem, döntsd el magad! 
A tapasztalat az, ami bizonyosságot adhat számodra, bármiről is legyen szó. Ez az én tapasztalatom!

Különbözőek vagyunk, lehetséges, hogy ami másnál működik, az nálunk nem, vagy az is előfordulhat, hogy ami nekünk jó, az másnak nem az.

Azt javaslom, hogy próbálj ki új dolgokat és gyűjts saját tapasztalatokat :)

Érdekességképpen megmutatok néhány képet.
Ezek is jó támpontot adhatnak arról, hogy melyik agyféltekédet használod gyakrabban.

Kép a képben címet kapta ez a képsor. A cikk elején találod őket! 

Ha nem látod elsőre az összes részletet, akkor próbálj meg kicsit hunyorítva nézni, mint ahogy a 3 dimenziós képek esetében is szükséges, próbálj a dolgok mögé nézni, s sikerülni fog :)

Ha a teljesen egyértelműen meglátható figurát fedezed fel az első ránézésre, akkor a bal agyféltekéd az aktívabb, ha a másikat, a nehezebben észrevehetőt, akkor a jobb.

Ahogy láthattuk ezeken a képeken is, minden csupán a fény és az árnyék játéka :)

 

A képekhez tartozó megfejtés:

1. bal: fa, jobb: gorilla és tigris

2. bal: fán lógó majom, jobb: tigris

3. bal: szaxofonos ember, jobb: női arc

4.  bal: pillangó, jobb: arcok